Valamennyi bejegyzés
A 2010/11/2-es félév feltehetőleg…
…igen jó lesz. Végiggondolva, hogy mivel fogok foglalkozni:
- Írom a diplomámat gőzerővel. Ennek van a legnagyobb prioritása.
- Formális módszerekből demonstrátorkodni fogok a tanszéken (zh javítás és miegymás).
- Kellene csinálni még egy nyelvvizsgát, ha külföldi ösztöndíjat akarok szerezni (toefl).
- Elmegyek fallabdázni, ha a tnt tanszék is úgy akarja.
Készen vagyok (mindkét értelemben)
Az egyik tárgyból kaptuk házit. Igazából Pénteken reggel 4-ig szombaton pedig 6-ig csináltuk. Nem vagyok rá büszke, de ez van.
Összefutottak a teendők
Huhh! Azért ez így kezd sok lenni. Full Circle Magazinban fordító lettem, arra is figyelni kellene. De mellette hétfőn megyek vissza a Lehelbe (régi gimim), ahol előadást kell tartanom a mérnökség szépségeiről. Rá következő napokon – pontosan kedden, szerdán és csütörtökön – pedig van 3 vizsgám. Azt hogy most csütörtökön állásinterjúra megyek, már meg sem említem:)
Utána majd jó lesz…
